Konferencia a globalizációról és a nemzetállamok jövőjéről

Izgalmas panelbeszélgetéseket és vitákat tudhatunk magunk mögött a „Nemzetközivé lesz holnapra a világ?” című konferencia után. Őszi rendezvényünk az államiság és a nemzeti szuverenitás kérdését járta körül politikai- és gazdasági oldalról is.

Szombat délelőtt neves panelistáink között tudhattuk Dömötör Csaba miniszter-helyettest, Ujhelyi István szocialista EP-képviselőt, Horn Gábort, a Republikon Alapítvány elnökét és Békés Mártont, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatóját. Kiélezett vitát folytattak az EU integrációról, a globalizációs folyamatokról, a nemzetállamok jövőjéről, és ebből a hazai jobb és baloldal közötti napi politikai kérdések sem maradhattak ki.

Délután számos szemináriumi beszélgetésen is szó volt nemzetközi politikai és üzleti csatákról, legyen szó a Sargentini-jelentésről, amit Varga Judit államtitkárral vitattunk meg, az NGO-k politikai aktivitásáról, amelyről Falusi Vajk publicistával és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal beszélgettünk, illetve a magyar cégek esélyeiről a hazai és nemzetközi piacokon, ahol Gubicza Ágoston üzletember beszélt tapasztalatairól. A nemzetközi tematikák mellett beszélgettünk G. Fodor Gáborral, a 888.hu főszerkesztőjével véleménydiktatúráról, Bedő Imre üzletemberrel és a Férfiak Klubjának alapítójával a XXI. századi férfiakról; Bánffy Farkas pedig a család erdélyi területeinek sorsáról, gazdálkodásról és a román állammal való pereskedésről mesélt.

A konferencia résztvevői játszották a főszerepet szombat este, amikor a NAT-tal kapcsolatos előkészítő munka volt a vitaest témája. Szóba került az oktatás digitalizációja, a diákok terhelhetősége, a pedagógusok képzése és fizetése, valamint a szülők szerepe is.

Az őszi Tranzitot vasárnap a gazdasági globalizációról és a multinacionális cégek befolyásáról szóló panelvita zárta. Szakonyi Péter, a napi.hu szerkesztője, Csák János, a Design Terminal elnöke, Heal Edina, a Republic Group operatív igazgatója, a Google magyarországi irodájának korábbi vezetője, és Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője beszélgettek multinacionális cégek hazai tevékenységéről, szolgáltatásaikról, termékeikről, adókerülésről, valamint az államok mint szabályozó szereplők lehetőségeiről és érdekeiről. Érdekes vita bontakozott ki a Google, a Facebook, az Uber és más óriások üzletstratégiájáról, társadalmakra és mindennapi életünkre gyakorolt hatásukról, profithajhászásról, politikai szerepvállalásról, és arról, hogy összeegyeztethető-e ezen cégek monopóliuma és adózási gyakorlata egyes társadalmak és kormányok érdekeivel.