Tranzit - "Rendezni végre közös dolgainkat" Magyarország az új korszakban - Zalakaros 2024.11.22-24.

Tranzit - "Rendezni végre közös dolgainkat" Magyarország az új korszakban - Zalakaros 2024.11.22-24.

Változó világ, új szereplők, tétre emelt kihívások- az idei őszi Tranzit középpontjában az a szemünk előtt beköszöntő új korszak állt, amelyben Magyarország is szeretné megtalálni nemzeti érdeke szerinti érvényesülését. Az eddig is recsegő-ropogó, de mégis uralkodó globalista világrend 2024 földcsuszamlásszerű változásainak következtében visszaszorulni látszik, de hogy a patrióta erők képében végre méltó ellenfél állt fel vele vele szemben, ez egészen biztos.

A júniusi Európai Parlamenti választások után létrejött Patrióta-tömb, a szuverenista oldal fölényes győzelme az Egyesült Államokban mind-mind azt mutatják, a nemzetállamok bizony nem adják olcsón a létüket, sőt: az eddig gyengének hitt ellenfél végre szemmagasságba érkezett, a következő időszakban pedig fordulhatnak az erőviszonyok.

Éppen ezért igyekeztünk az előadókon keresztül minél több szellemi muníciót és iránymutatást adni a megjelenteknek, ebben az átalakuló -  izgalmaktól és konfliktusoktól várhatóan cseppet sem mentes - világrendben hol lehet hazánkat elhelyezni, végeredményben pedig hogyan tudhat Magyarország egy biztonságos és prosperáló jövőképet adni saját polgárainak egy új időszámításban.

A rendezvény nyitó előadását Varga Mihály pénzügyminiszter tartotta, aki az előttünk álló gazdasági hidegháború hazánkra néző veszélyeiről beszélt, illetve az ebből a konfliktusból való kimaradás, mint nemzeti érdekünk lehetőségeit ismertette.

A pénzügyminiszter előadása után egy pikáns vitát láthattak az érdeklődök, Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus ütköztette véleményét Bojár Gábor üzletemberrel, méghozzá napjaink egyik leginkább érvényes kérdésében: egy politikus, vagy szakember vezessen egy társadalmat?

Szombat délután a Tranzit szokásainak megfelelően egyszerre több helyszínen zajlottak előadások és beszélgetések. Dömötör Csaba európai-parlamenti képviselő a júniusi EP választásokat követő új, jobboldali építkezést és elképzeléseket mutatta be, míg Várkonyi Gábor autópaci szakértő a kontinens autóiparának válságáról, illetve az előtte álló kihívásokról beszélt. Mindeközben Tóth I. János filozófus és Vargha Tamás Bálint jogász, elemző által a magyar demográfia sorskérdései lettek kibeszélve.

A késő délutáni etapban Fekete Rajmund történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója és Kovács István, az Alapkajogokért Központ stratégiai igazgatója elemezte az amerikai elnökválasztás Európát, és természetesen hazánkat érinthető következményeit. Magyarország gazdasági helyzetéről, 2025-re való kilátásairól Palóc André, a Századvég vezető kutatója, valamint Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő makroelemzője beszélgetett. A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről dr. Ézsi Robin, a Nyírő Gyula OPAI főigazgatója, és dr. Végvári Tamás, az OKF alapellátási igazgatója folytatott eszmecserét.

A politikai fesztivál szombati napját kvízkérdések zárták, a résztvevő csapatok  történelmi témáktól kezdve az anagramma és igaz-hamis teszteken át az aktuálpolitikai helyzetismeretig számos kérdésben mérhették fel tudásukat-lelkes részvételüket értékes és formabontó nyereménycsomagokkal jutalmazva.

Vasárnap délelőtt Bóka János európai ügyekért felelős miniszter előadásával folytatódott a rendezvénysorozat, aki a magyar EU elnökséget, és egyúttal Európa állapotát, közeljövőbeli kihívásait értékelte.

A Tranzit záró előadásán Hankó Balázst, kultúráért és innovációért felelős minisztert láthatták az érdeklődők, méghozzá Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal, akivel a tehetséggondozás és az ehhez kiválóan hozzájáruló magyar finesz jegyében  a nemzeti aranytartalékokról beszélgettek.

Egyetlen előttünk álló mérföldkő, kényesebb téma sem maradt tehát kibeszéletlenül a zalakarosi Tranziton, őszintén bízva abban, valamennyi előttünk álló kérdéshez világos válaszokkal tudtunk tisztánlátásból, reményből és optimizmusból is elegendő üzemanyaggal szolgálni.

 

Köszönjük hogy velünk tartottatok, tavasszal folytatjuk!

Tranzit - "Rendezni végre közös dolgainkat" Magyarország az új korszakban - Zalakaros 2024.11.22-24.
megnézem