A magyar érdek csak akkor tud érvényesülni, ha a döntéseinket önállóan, külső kényszer nélkül tudjuk meghozni.

Néhány évvel ezelőtt a világ egyik legnagyobb pénzügyi tervező cége Európában is szeretett volna irodát nyitni. Hogy hova kerüljön a központ, versengés indult. A választás végül Magyarországra esett. A döntésben állítólag a magyar nyelv is nagy szerepet játszott. Ez így első hallásra érthetetlennek tűnik, de az indoklásuk sok mindent megmagyaráz. Azért esett ránk a választás, mert a magyar teljesen más, mint a legtöbb európai nyelv, így a magyarok gondolkodása is eltér a kontinens többi népének gondolkodásától, ami például az innovációs készség tekintetében fontos lehet.Nyelvészek és filozófusok sora foglalkozott már a nyelv és a gondolkodás összefüggésével. A nyelvi relativizmus elmélete szerint a különböző anyanyelvűek másképpen szemlélik a világot, mert az anyanyelv meghatározza azt, hogy milyenné válik a gondolkodásunk. Wittgenstein osztrák filozófus fogalmazta meg, hogy a „nyelvem határai egyben a világom határai”.

A magyar nyelvtörténetet kutatók számára Tihany fontos szerepet tölt be. Az apátság alapítólevele a legrégebbi latin nyelvű szöveg, amelyben magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ez a magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Összesen 58 magyar szó található az alapítólevélben, köztük egy egész mondat is: FEHERUUARU REA MENEH HODU UTU REA. Az oklevelet I. András király adta ki 1055-ben, és valószínűleg egyik püspöke fogalmazta. Ma már kideríthetetlen, hogy akkor és ott nyelvileg ki „hibá­zott”, és miért kerültek magyar szavak a latin szövegbe. A királyi akaratot lejegyző szerzetesek voltak kevéssé jártasak a latinban? Vagy maga a püspök latintudásában voltak lyukak? Mindegy is, a gondolkodás áttörte a szigorú szabályok szerint működő latin nyelv kereteit. Tihany a nyelvemlék miatt is a magyarság egyik fontos szimbólumává vált.

Nyár végén – hagyományosan – Tihanyban gyűlnek össze a szellem és a cselekvés emberei, hogy megvitassák az ország előtt álló legfontosabb kérdéseket. Így történt ez idén is. A több, mint száz előadó ezerötszáz résztvevő előtt tárgyalta meg a Magyarország jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. Voltak viták is kormánypárti és ellenzéki politikusok részvételével. Ezeket az interneten keresztül több százezren követték élőben vagy nézték vissza. Az élénk szellemi élet, a sokszor éles eszmecserék, a hajnalig tartó disputák, a közösség, a hagyomány és a szabadság kérdéskörében zajló viták nem most kezdődtek. Az ezredforduló tájékán induló Fesztivál a határon, a Kommentár folyóirat és a Tranzit rendezvénysorozat a nemzetben gondolkodó közösségek virtuális és valóságos találkozóhelye. Mára a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpo az ország egyik legnagyobb közéleti közösségi eseményévé vált. A világjárvány miatt a tavalyi tihanyi találkozó elmaradt.

A Gondolatexpo idei, minden eddiginél több résztvevője viszont azt jelezte, hogy van miről gondolkodni és beszélni. És nemcsak azért, mert rég nem találkoztunk, hanem azért is, mert szemmel láthatóan új időszak közeleg. A beszélgetések döntő többsége így vagy úgy, de ugyanazon kérdéskör körül forgott: a globális és a lokális (nemzeti) érdekek összeütközése. A globális törekvéseknek itthon mindig is voltak lelkes támogatói, akik azt vallották, hogy ha átengedjük az irányítást egy birodalomnak, az Magyarországnak is prosperitást fog hozni. Ma is vannak, akik ezt vallják.

A történelmi tapasztalat viszont nem ez. A magyar érdek csak akkor tud érvényesülni, ha a döntéseinket önállóan, külső kényszer nélkül tudjuk meghozni. A küzdelem ma is a döntés szabadságáról, a szuverenitásról szól.

A vírusválság megmutatta: egy új, veszélyekkel teli korszak elé nézünk. Szükség van az új gondolatokra és az új szavakra, hogy áttörjük a régi globális gondolkodás dialektusát. Szükség van arra, hogy a még az előző korszakra íródott szigorú szabályrendszerek között új, magyar szavakat helyezzünk el. Pont úgy, mint ezer évvel ezelőtt a tihanyi alapítólevélben.

Hegedűs Zoltán

A szerző történész, publicista, a Tranzit szervezőbizottságának tagja.
Az írás a Mandiner III. évfolyam 36. számában jelent meg.