Tájkép csata után

A Tranzit Rendezvénysorozat 2018-ban is folytatódik! Tavaszi konferenciánk 2018. április 20-22. között került megrendezésre Tapolcán.

Az őszi konferencia után a tavaszit is meghatározta a 2018-as országgyűlési választások közelsége. Két héttel a voksolás után - a „Tájkép csata után” címből is sejthetően - helyzetértékelésről és arról a munkáról beszélgettünk előadóinkkal és egymással, amely most a polgári oldalra vár.

Gyürk András Európai Parlamenti képviselő, a Tranzit Rendezvénysorozat szervezője nyitotta meg a konferenciát. Értékelésében arról beszélt, hogy a rendszerváltoztatás óta példátlan, hogy egy politikai oldal három egymást követő választásokon is győzedelmeskedni tudjon, ráadásul kétharmados felhatalmazással. Ez nagy felelősséggel jár, hiszen 12 év már korszaknak tekinthető, ennek megfelelően a társadalom polgárosodása terén is látható eredményekre kell törekedni.

Szombaton az egyházak, a közélet és az állam kapcsolatáról Balog Zoltán miniszter, református lelkész és Márfi Gyula veszprémi érsek beszélgetett. Szóba került egyrészt az állam és az egyház szétválasztásának téves értelmezése, a választások előtti vita arról, hogy egyházi személyiségek mikor és hogyan szólalhatnak meg politikai kérdésekben, másrészt az állam és az egyházak szükséges együttműködése – annak érdekében, hogy kiszolgálhassák azon társadalmi igényt, hogy állampolgárok világnézetüknek és hitüknek megfelelő közszolgáltatásokat vehessenek igénybe.

Délután vendégeink voltak az Örök tél című film főszereplői és alkotói, Csányi Sándorral és Gera Marinával, illetve Köbli Norbert forgatókönyvíróval beszélgethettek a konferencia résztvevői. Az online világ iránt érdeklődők pedig Megadja Gábor publicistával és Huth Gergellyel, a pestisracok.hu főszerkesztőjével válthattak szót a politikai viták online dimenziójáról.

Konferenciánkat egy politikai-választási panelbeszélgetéssel zártuk, amelyen Kovács István (Alapjogokért Központ), Lánczi Tamás (Századvég), Mikecz Dániel (Republicon) és Nagy Attila Tibor (Méltányosság Politikaelemző Központ) értékelték a pártok kampányait és a választási eredményeket.