A tét - Zalakaros, 2017. 11. 24-26.

2017. november 24-26. között zajlott őszi konferenciánk Zalakaroson több mint 400 fő részvételével.

A 2018-as választások előtti utolsó konferenciánk hangulatát és beszélgetéseit is alapvetően befolyásolták a közelgő választások vitái. Európát megrengette a súlyos gazdasági válság, majd 2015-től a legtöbb európai országban hasonló politikai földrmozgást okozott a migrációs válság. A bevándorlás kérdése meghatározta az elmúlt két év legtöbb európai választását és vélhetően a hazai kampánynak is központi kérdése lesz.

Szombati panelbeszélgetésünkön a meghívott politikusok, Gulyás Gergely és Fekete-Győr András, valamint Lánczi Tamás a Figyelő főszerkesztője és Németh Péter, a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője vitáját hallgathattuk meg sajtószabadságról, a külföldi voksolásról, és a két jobboldali kormányzati ciklus számos intézkedéséről.

Délután a résztvevők szemináriumokon beszélgethettek Szikszai Péter vezérigazgató-helyettessel az Echo Tv átalakításáról, a televíziós piacról; Molnár Attila Károlyeszmetörténésszel az iszlám és a nyugati világ alapvető világnézeti különbségeiről; illetve György László közgazdásszal a magyar gazdaság hosszú távú folyamatairól és a lehetséges fejlődési pályákról.

Este Kövér László házelnök úr a rendszerváltás- és a 2010 óta megtett politikai útról, a polgári oldal- valamint az ellenzék törekvéseiről, sikereiről és kudarcairól beszélt a konferencia résztvevőinek.

Vasárnap délelőtt Niedermüller Péter európai parlamenti képviselő, Balázs Péter volt uniós biztos, volt külügyminiszter, Magyar Levente, a KKM államtitkára és Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora vitázott arról, hogy merre tart az európai integráció, milyen kihívásokkal néz szembe ez a folyamat, milyen utat követ Magyarország és hogyan képzelik el az EU jövőjét.

A tét - Zalakaros, 2017. 11. 24-26.
megnézem